2009. augusztusában szedtük a sátorfánkat Matyival és nyakunkba vettük Délkelet-Ázsiát. A túrának a ‘SEA-Trip’ fantázianevet adtuk, e mozaikszóval utalva a meglátogatott régióra (SouthEast Asia). A barátnők, Nóri és Dzsudi, otthon maradtak, ez amolyan fiús testvértúra volt, klasszikus hátizsákos stílusban.
Ázsia kapujában, Isztambulban nyitottunk, mert közel 6 órás volt a transzfer a bangkoki járat indulása előtt. Kapóra jött ez a néhány óra ebben a pezsgő városban, ahol szintén sok volt tilburgi évfolyamtársam él. Irem és barátnői vártak Taksim negyedben, akikkel együtt felmentünk a városban található számos népszerű tetőbár egyikébe. Ezek a bárok nem véletlenül olyan trendiek: kivétel nélkül a Boszporusz-szorosra néznek a magasból, a vendégek karosszékből bámulhatják a város ázsiai részét. Ettünk, ittunk, aztán sötétedésig sétáltunk a péntek esti forgatagban, mígnem vissza kellett érnünk a reptérre.
Egész éjszaka repültünk az Indiai-óceán felett az egykori Indokína irányába. Helyi idő szerint délelőtt landoltunk Bangkok vadiúj nemzetközi repterén (‘Suvarnabhumi Airport’), ahonnan stílszerűen már egy ‘tuk-tuk’-kal csapattunk be a belvárosi Silom városrészben található szállodánkba. Aznap és a következő néhány napban végigrovarkodtuk Bangkokot. Sárkánygyíkokkal viaskodva kétszer is hajóztunk a Chao Phraya folyón, ami kettészeli a várost. Először kicsit átvertek, ami az árat illeti, másodszor nagyon. Iszonyatos a lehúzás, legyen a szolgáltatás tuk-tuk, hajózás, kért vagy önkényes idegenvezetés, vagy akármi. Kapásból a harmadát kell mondani az először kért árnak, és ha a rafkós kofák netán szívükre vennék a pofátlan alkudozást, és káromkodva elinalnának, akkor sem kell skerázni, mert fél perc múlva úgyis jön egy másik, ugyanazt a szolgáltatást kínálva. Kultúrprogramból sem volt hiány: bejártuk a Királyi Palotát, esténként felfedeztük a hírhedt Patpong negyedet, láttuk a Smaragd Buddhát, próbáltuk ránézésre megkülönböztetni a ‘female’-t a ‘shemale’-től, kacskaringóztunk a kínai negyedben, részesei voltunk egy ún. ‘ping-pong show’-nak egy bordély emeletén. Szóval mindenben volt részünk, ami az élményhez kell.
A következő néhány napban Bangkokból csillagtúráztunk Kanchanaburi-ba a vadregényes Kwai folyó történelmi hídjához, voltunk egy buddhista szerzetesek által működtetett templomban tigriseket tapperolni (Tiger Temple), és hogyne elefántogoltunk volna. Láttunk egy thai összkulturális előadást is táncokkal, népviseletekkel, thai box-al és persze ismét csak elefántokkal.
Kb. 1 hét eltelte után hagytuk el Thaiföldet vasúton Kambodzsa irányába. A vonatozás igazi szocio-túra feltéve, hogy az alacsonyabb komfortfokozatú vagonokat választjuk. A vasút csak a kambodzsai határig van kiépítve, itt gyalogosan kell átkelni. Az igazi izgalmat nem maga a határátkelés jelentette, hanem a madárinfluenza-járvány okozta aktuális világméretű egészségügyi pánik. Mindenhol hőkamerákkal fürkészték a belépni szándékozó emberek testhőmérsékletét, és ha valaki testhőképe alapján lázasnak ítéltetett, akkor bizony udvariasan visszafordították. A dolog szépséghibája, hogy a kb. 40 fokban és a magas páratartalomban egy 20 kilós zsákkal a hátán még a halvérűek is levet eresztenek, az ember testhőmérséklete könnyen 37 fők fölé emelkedik. Ezért fordulhatott elő, hogy elsőre bizony vissza lettem tessékelve, mert úgy néztem ki, mint akiből bármikor lángok törhetnek elő. 20 perc stresszes ücsörgés után a ventilátor alatt aztán lehiggadtam, és második próbálkozásra már átcsúsztam a kontrollon. A határ túloldalán egy német párral osztozva taxiztunk a kambodzsai Siem Reap-ig.
Kambodzsa hallatán a mai fiataloknak már biztosan nem a vörös khmer rezsim rémtettei ugranak be elsőre, hanem Angelina Jolie, ahogy a ‘Tomb Raider’ egyik részében dzsungel által benőtt romok közt hősnősködik. Ezt az apró asszociációs malőrt nézzük el nekik, az vesse rám az első követ, aki szívesebben fantáziál a vörös khmerekről, mint Angelina Jolie-ról. Az említett film forgatási helyszíne viszont a mai Kambodzsa elsőszámú látványosságának egyik legszebb része, az Angkor templomegyüttes Ta Prohm temploma, ahol a franciák vezette restaurációs bizottság szánt szándékkal próbálta visszaadni azt a természetközeli állapotot, amilyenben Angkor városát egykor újrafelfedezték a dzsungel mélyén. Angkorból, illetve Siem Reap-ből a Mekong folyó déli ágán egy motoros hajóval szeltük a vizeket át a hatalmas Tonle Sap tavon egészen Phnom Penh-ig, a kambodzsai fővárosig, ahol egy újabb nap városlátás következett a Királyi Palotával, az Ezüst Pagodával és társaival. A közelmúlt szomorú történelmét az általános iskolából egyik napról a másikra börtönné avanzsált S-21-ben (Security Prison 21) élhettük át, ami a vörös khmer rémuralmának csorbítatlan és hiteles bemutatására hivatott.
A következő szomszédos országba se vasút, se víziút nem lévén busszal jutottunk el. A koradélelőtti órákban értünk Ho Chi Minh City-be (HCMC), leánykori nevén Saigon-ba. Napokig jártuk itt a várost, láttuk az Elnöki Palotát (ocsmány szocreál épület), ahol a kapukat áttörő észak-vietnámi tankot ábrázoló híres fénykép készült, azokban az órákban, amikor véget ért a vietnami háború. Voltunk a Vietkong által a háború alatt használt Cu Chi alagútrendszernél is, ettünk kókuszcukorkát egy családi gazdaságban és hajóztunk a Mekong folyó deltájában. Matyi nem engedte, hogy olyan pálinkát vegyek, aminek az üvegébe grátiszként egy fél kígyót is belekonzerváltak, de azt hagyta, hogy egy M-16-os gépfegyverrel lövöldözzek vaktában. Fura gyerek, meg kell hagyni. :-) Egy közép-vietnámi hegyi városka (Da Lat) piacán szó szerint kígyót, békát szórtak ránk a népek, Matyi pofázmányát meg kikezdte valami ártány. Észak-Vietnámba sajnos nem volt időnk eljutni, mert szoros volt a program.
HCMC-ből Szingapúr városállamába repültünk, ahol két napot töltöttünk szokatlan gazdagság, tisztaság és rendezettség közepette. Innen ismét vonatozás egy éjszakai járattal a maláj fővárosba, Kuala Lumpurba. Kb. 200 fotó a Petronas Towers ikertornyainál, aztán irány vissza Thaiföld déli irányból még mindig vasúton.
Az utolsó szűk egy hétben jött a jól megérdemelt döglés a thaiföldi Phuket szigetén. Robogóbérlés, hófehér homokföveny, fotózás, Matyi hullámszörfözni tanít (közben a felhős ég alatt mindketten rommá égünk). Egynapos kirándulás Ko Phi Phi szigeteire, szűzlányos megemlékezés a kölyökképű Leo di Caprio-ról a ‘Part’ lagúnájánál, szomorú mementó a néhány évvel ezelőtti cunamiról, miközben egy lopott napszemüveges majom valahol szép csendben kólát szlopál üvegből. Még egy napot loptunk magunknak, amikor a bangkoki vonatjegyet bangkoki repülőjegyre cseréltük, de szép lassan csak véget ért a 4 hét. Érdekesség, hogy a repülőtéri és egyéb helyi reklámok koronázatlan királya a régióban Jackie Chan. Nincs az a szarság, amit ne árulnának az arcképével, legyen az karóra, gumióvszer vagy éppen tampon.
Az út során egyfolytában kameráztunk, és a sok-sok felvétel Matyi által megvágott és összerendezett végeredménye lett a következő bejegyzésbe integrált ‘commercial moviefilm’.
