Az első önálló Európán kívüli utazásomra 2008. nyarán, 24 éves frissdiplomás koromban került sor. Persze nem anyagi értelemben önálló, hiszen szüleim bőkezű anyagi támogatása nélkül legfeljebb a kertkapuig jutottam volna. Olyan értelemben voltam önálló, hogy teljesen saját szervezésben és egyedül hagytam el az öreg kontinenst.
Negyedik alkalommal léptem át az óceánt (Földközi-tengert) két korábbi afrikai-, illetve egy észak-amerikai családi élménnyel a hátam mögött, nem tudva mi vár rám. Elképzeléseim szerint közel 6 hét vad fergeteg állt előttem Brazíliában, Peruban és Kubában. A dél-amerikai célországokat a tilburgi egyetemi félév alatt kialakult baráti kapcsolatok jelölték ki a térképen. Sao Pauloban él Igor Goncalo barátom, Limában pedig Luis Miguel. Igor szláv hangzású neve ellenére vérbeli brazil srác: édesanyja brazil származású, édesapja cseh felmenőkkel bír. Kinézetre tipikus mosolygós, csupafog brazilero. Alsó-felső szomszédi viszonyban voltunk a tilburgi Stappegoorweg koleszban, amit azóta elbontottak... A szoros barátság viszont nem bomlott fel olyannyira, hogy Igor azóta két szilvesztert és egy szűk nyári hónapot töltött Magyarországon. Elmondása szerint a szőke lányok a gyengéi. Otthon mindenesetre nem sokat lát. Luis Miguellel is legalább ennyire szoros baráti viszony alakult ki, hiszen közvetlen szobatársam volt Tilburgban. A mosogatás feletti csörtéket kivéve nagyon jól kijöttünk. Sajnos még azóta sem járt nálunk, elmondása alapján nehezen kapni EU vízumot Peruban. Kubában nem volt senki ismerősöm, csak szerettem volna egyszer az életben igazi Cuba Libre-t inni. :-)
Ami az itinert illeti először Sao Pauloba érkeztem, innen pedig egy bő kéthetes körutazást tettünk Igorral és családjával érintve Brazíliavárost, Salvador de Bahia-t, Rio de Janeiro-t és Igor szülővárosát Sao Jose dos Campos-t. A nagy brazil tél közepette ellátogattunk egy hegyi városkába is a Sao Paulo melletti Mantiqueira-hegységbe. Campos do Jordao a svácji alpesi falvak építészetét koppintja és mindenhol friss eperre dermesztett csokoládés édességet árultak pálcikán. Mozgalmas két hét volt az biztos: láttam a Flamengo csapatát játszani a Maracana stadionban, ittam kókuszlevet szívószállal zöld kókuszdióból, próbáltam megmaradni a hatalmas atlanti hullámokban, bejártam a riói tengerpartot Leblontól Ipaneman át a Copacabana végéig. Igorék egyik riói ismerősének lakásában herendi porcélán étkészlettel és alföldi tájképekkel találkoztam, köszönhetően a család magyar felmenőinek.
A két hét leteltével Sao Pauloból Lima-ba repültem, ahonnan pár nap után az inka birodalom egykori és a perui turizmus mai fővárosába, Cuzco-ba helyeztük át székhelyünket Luis Miguel-lel. Innen indult a 4 napos Inka Ösvény magashegyi túra (erről részletesen írok a későbbiekben), illetve innen csillagtúráztunk egynapos kirándulásokkal elérhető egyéb inka emlékhelyekre. Az út végén pár napot töltöttünk Punoban a Titicaca tó partján, ahol megismerhettük a tó vizén lebegő nádszigeteken élő uro indiánok mindennapjait. Sajnos se Nazca-ba, se Arequipa-ba nem sikerült eljutnom a viszonylag kevés idő miatt. A perui kirándulást egy fergetes limai buli zárta, ahonnan még alkoholmámorban szálltam a Havannába tartó járatra.
Kubában sok előre leszervezett dolgom nem volt. Napokig szabadprogramoztam Havanna óvárosában: láttam a híres-hírhedt Tropicana revüt, ittam egy mojito koktélt a Buena Vista törzshelyének számító krimóban (ilyenből egyébként csak a belvárosban 5 darab volt), a kikötőben ülve kiolvastam Hemingwaytől az Az öreg halász és a tengert, amit egy helyi ócskapiacon vettem. Egyik nap olyan 50’-es évekbeli amerikai automobilra vadásztam, ami még mozog is és nem csak áll valami fotógyanús helyen. Mindezek után átmentem Varaderoba, a 'vakuljparaszt' turistaparadicsomba. A Kuba szigetének északi részén, Havannától keletre található földnyelven jobb időket megélt szállodák és resortok tucatjait zsúfolták egymásra a napsütötte kubai homok csillogásától elvakulva. Döglésre és semmittevésre maximálisan alkalmas hely, főleg ha magasról teszünk a szigeten élők gazdag kultúrájára és szomorú történelmére. Az egynapos búvárszafarit leszámítva nem volt jó döntés ide jönni. Célszerűbb lett volna autót bérelni és azzal bejárni a szigetet keresztül-kasul (Camagüey, Santiago de Cuba, stb.), nem tartva a minden sarkon őrjáratozó katonai posztoktól. Fidel ekkor hivatalosan még élt, de valószínűleg már hónapok óta egy jégtömbön próbálták az utókor számára konzerválni. Az országot épphogy megcsapta a változás szellője.
Kubából Párizson át tértem vissza Magyarországra, ahol már nagyon vártak.
